Néhány szempont az elégedettséghez

Okság, kölcsönhatás

Korábban említettem, hogy az öröm- és boldogságkeresés egyik kulcsfontosságú állomása, és lehet, hogy egyben megoldása is az elégedettség elérése. Elégedettség az, amikor valaki megelégszik azzal, ami van, ahogyan van. Az elégedettség érzése viszont nagyon szubjektív fogalom, egyrészt azért, mert nagyon szubjektívek és relatívak a feltételei. Mert feltételei mindig vannak, akkor is, ha felületesen értelmezve éppen a feltételekhez kötöttségtől való mentességgel hozzuk összefüggésbe ezt az állapotot. A célunk tehát nem lehet az, hogy a feltételeket teljesen eltüntessük, de az igen, hogy minimálisra csökkentsük, mégpedig alapvetően a szemléletünk megváltoztatásával. Definiálási törekvéseinkben az objektivitás keresése helyett a konstruktivitás és destruktivitás mentén érdemes meghúzni a határvonalakat az egyes, egyéni meghatározások között. Az elégedettség fogalmának destruktív, feltételekhez kötöttségét könnyen tetten érhetjük gondolatainkban, kommunikációnkban, ha figyelmesek leszünk ilyen, és ehhez hasonló megnyilvánulásokra: „elégedett lennék/leszek, ha…, majd ha…”, és a hozzájuk kapcsolódó érzéseinkre, mert ilyen esetben éppen azt érjük el a hajszolásával és a feltételei megteremtésére való törekvéssel, amit elkerülni szeretnénk: az elégedetlenkedést.
Ami a fogalom divatosságát illeti, ez is összefügg az értelmezéssel, és utaltam rá korábban: előfordul, hogy az egyre gyorsabban fejlődő és egyúttal rohanó világban az előre lépés, a többre törekvés, a haladás motivációjának gátló tényezőjeként asszociálunk rá. Tulajdonképpen ez így is van. De ki és mi alapján dönti el, hogy kell-e még több, jobb, gyorsabb, nagyobb, és mi az, hogy haladás, előre lépés? (Megjegyzés: bár jelen írásban csak elégedettség érzésnek a szubjektív, pszichológiai, teológiai szempontjait érintjük, de szorosan a témához tartoznak a szociális aspektusok, és a teremtett világ védelmével való összefüggése.) Hosszabban nem merülhetünk el a téma rendszerszemléletű megközelítésében, de érzékeltetni kívántam a lineáris-kauzális megközelítés elégtelenségét a cirkuláris, kölcsönhatásos szemlélettel szemben.


Összehasonlítás, értékelés


Mindenesetre ahhoz, hogy elég legyen, ami van, előszöris észre kell vennünk, hogy mi mindenünk van, vagy mi az, ami nekünk van, és amik mi vagyunk. Első olvasatra talán furcsán cseng mindez, és értetlenül állunk előtte: már hogyne tudnánk pontosan, mi mindenünk van? Pedig gyakran történik az – mert arra vagyunk kondicionálva -, hogy főleg és elsősorban a hiányt vesszük észre, annak tudatosítása történik meg, legalábbis automatikusan, ami nincs. A hiány-kondicionált szemléletnek egyik markáns táplálója az összehasonlítgatás. Ennek egyik aspektusa az, ahogyan összehasonlítjuk pl. a saját életünket, élethelyzetünket, önmagunkat,mindazt, amit birtokolunk, valami vagy valaki mással, a máséval, ráadásul főleg azzal vagy azéval, akinek több van, jobb van, vagy aki maga jobb, mint mi. Kevésbé látjuk meg azokat az élethelyzeteket, amelyek rosszabbak a mi aktuális helyzetünktől – mert bár ez is egy összehasonlítás, de legalább ráirányítaná tekintetünket mindarra, amivel már rendelkezünk, és örömre, hálára adhatna okot. Kinek jut eszébe hálát adni azért, mert van valamilyen, bármilyen háza, lakása, amely élhető, és megfelel annak a funkciónak, amire a ház, lakás rendeltetett, ha folyton azt nézi, hogy a szomszédé nagyobb, szebb, komfortosabb? Néha tudatosan kell küzdenünk az ilyesfajta evidenciák, magától értetődőségek ellen, amely idővel, a megszokottság által, értékvesztő szemléletbe sodor.

A másik aspektusa az összehasonlítgatásnak, ami szintén gyakran megtörténik, hogy bár tisztában vagyunk azzal, amink van, de leértékeljük, vagy nem tekintjük értéknek, mert valami más minőséggel vetjük össze. Például kitartó vagyok, de ez eltörpülni látszik amellett, hogy „a másik” gazdagabb. Ilyen esetekben az összehasonlítást nem azonos minőségek tekintetében végezzük, valójában a viszonyítási rendszerek nem kompatibilisek. Ez eddig a szintig csak hiba, de az már nagyobb baj, hogy a kitartásomat egyúttal leértékelem. Egy másik példa erre, amit fontosnak tartok hangsúlyozni, az iskolai teljesítmények mérésével és értékelésével kapcsolatos. Egy iskolai bizonyítvány leginkább az értelmi intelligenciát tükrözi, és sok más intelligenciatípust alig, vagy egyáltalán nem. (Ezt gyakran kiemelte Vekerdy Tamás.) Az egész ember valamennyi tulajdonságáról nem is beszélve. Így az, hogy valaki elégséges bizonyítvánnyal rendelkezik, önmagában még semmit nem mond arról például, hogy milyen gondos, milyen segítőkész, mennyi szeretet van benne, de még arról sem, hogy mennyire kreatív, milyen mértékben képes kooperálni, vezetni, koordinálni, vagy hogy milyen sikereket fog elérni élete során. Mint ahogy a kitűnő bizonyítvány sem…


Rohanás, lassítás

Az igazi fejlődés azonban az lenne, ha az ilyesfajta összehasonlításokat mindenestől likvidálni tudnánk, ha ki tudnánk iktatni megrögzött szokásaink közül. Ehhez azonban előszöris lassítani kell. Meg kell állni, hogy észrevehessük mindazt, ami mellett egyébként elrohanunk. Nem lehet rácsodálkozni az élet apró szépségeire, ha esélyünk sincs meglátni. Rohanva csak a
nagy és egyre nagyobb, a szembetűnő dolgokra tudunk figyelmesek lenni. Arra már kevésbé, hogy a ruha, amely takar, tulajdonképpen éppen elég, és éppen elég jó. Arra sem, hogy észrevegyük: egészségesek vagyunk, vagy van, ami egészségesen működik bennünk, vagy egészségi állapotunk ellenére élhető életet élünk. (lásd: Fritz Hartmann egészség-definíciója, idézi: Hézser)
A rohanás és a másokhoz méregetés, összehasonlítgatás bár két különböző dolog, mégis kart karba öltve járnak, és megakadályoznak bennünket abban, hogy észrevegyük azt, ami már van, majd értékeljük is azt, és mindkettő a felgyorsult, fogyasztói társadalom káros melléktermékei, vagy szükségszerű (?) velejárói. A folyton többre, jobbra törekvésünk pedig hasonlóképpen működik, mint pl. a kémiai szerektől való függőség, vagy bármi egyéb természetű addikció: egyre több és több kell ugyanazon boldogságszint eléréséhez. Amint megszerzünk, elérünk valami jobbat, többet, szebbet, a fölötte érzett öröm csak ideig-óráig tart, de hamarosan éppolyan elégedetlenséget érzünk, mint előtte, és máris bekapcsol az újabb szerzés iránti vágy.


Célok, vágyak


Az elégedettség egy másik aspektusa az, ami a célkitűzéseinkkel, felszínes és valódi vágyainkkal, szükségleteinkkel és igényeinkkel függ össze. Ha nem tudjuk pontosan, mi a célunk, úgy nem vesszük észre akkor sem, ha (egyébként) elértük. Így vagyunk ezzel Istennel kapcsolatban is. Ha Isten nem úgy reagál valamire, ahogyan azt mi várnánk, akkor biztosra
vesszük, hogy nem is segített, és máris elégedetlenek leszünk vele. Ennek egyrészt az lehet oka, hogy nem is tudjuk pontosan, mire van szükségünk valójában (Isten viszont tudja, és arra reagál), másrészt sokszor jobban ragaszkodunk az általunk elképzelt, jónak tartott megoldáshoz, a lehetséges kimenethez és annak általunk elgondolt módjához, mint önmagában a probléma megszűnéséhez. Így aztán gyakran előfordul, hogy azért nem vesszük észre a segítséget és a megoldást, mert elhomályosítanak bennünket előzetes elképzeléseink, és csalódottak vagyunk.

Ha tudatosan élünk, képesek vagyunk felismerni, hogy mi az, ami valóban szükséges, és megszerzésére törekedni kell, és mi az, amit igénylünk. (Victor András gondolatait idézi Somogyi Csaba) A szükségeink és az igényeink pedig nem mindig esnek egybe: gyakran nagyobbak az igényeink van, mint a valós szükségleteink. Ha csak egy kicsit is különbsége tudunk tenni e kettő között, bevallhatjuk magunknak, hogy sok tekintetben sokkal több mindenünk van, mint amire ténylegesen szükségünk volna. Tényleg szükséges még az a plusz egy ruhadarab? Ha igen, mire és valójában miért? Tényleg csak az az autó felel meg céljainknak, vagy egy olcsóbb is megfelelne annak, amire az autó hivatott, és amire kell? Érdemes feltenni magunknak a kérdés, hogy a nagyobb, jobb, szebb, több, stb. milyen más, valódi vágyunkat kell(ene), hogy kielégítse? Például ha valakinek önértékelési problémái vannak, előfordulhat az, hogy úgy érzi, akkor fogják mások tisztelni, értékesnek látni (és a tőlük jövő visszajelzések miatt ő is önmagát), ha nagyobb házra tesz szert. Itt az alapprobléma (önértékelési gond) egyébként jogos megszüntetési törekvése nyer kifejeződést destruktív módon. A „meg nem hallgatott imák” egyik feltételezett oka is lehet az, hogy Isten a valódi, szív mélyén lévő vágyat és szükséget válaszolja meg, és elégíti ki (önértékelési gondok), nem a felszínen lévő, saját „orvoslási” elképzeléseinket (legyen jobb autóm). Persze, előfordul, hogy a kettő egybeesik: a valódi és a felszínes vágy, ilyenkor tapasztaljuk, hogy azt kaptuk, amit kértünk. Az imameghallgatások kapcsán egy rövid kitérő: hogy Isten mely imákat hogyan válaszolja meg, azt lehetetlen lenne ezen írás keretein belül feszegetni. Van olyan meghallgatott ima, ami éppen a felszínes vágyakat elégíti ki (az előbbiekben levezetettekből nem ez következne), talán éppen azért, mert ilyen módon akar az önismeret útján vezetni, valamire tanítani. Mindenesetre az, hogy Isten mit miért ad vagy nem ad meg: a bibliai alapelvektől és néhány rendkívüli kinyilatkoztatástól eltekintve nem tudjuk. Többnyire saját elképzeléseinket és magyarázatainkat proiciáljuk Istenre ezzel kapcsolatban (is).


Változás, változtatás


Hogyan lehet azonban gátat szabni eme lélekölő hajszának, amely tehát csak látszat, vagy ideiglenes kielégülést okoz? Valóban nem könnyű a több éves, évtizedes kondicionáltságot átalakítani, magunkat „átprogramozni”, de nem is lehetetlen. Villámgyors, instant csodaszerek erre nem léteznek, bár ezt is szívesen oldanánk meg egy pirula beszedésével, vagy egy sokat ígérő, gyors módszerrel. Ahogyan a szocializációnk útján megtanultunk valahogyan észlelni, érzékelni, gondolkodni és értékelni, úgy meg kell tanulnunk a kialakult sémákat „átírni”, ami bizony időigényes. Istennek, persze, minden lehetséges, akár az is, hogy azonnali változást idézzen elő. Ennek a kegyelmét kell is kérni, de az emberi részt úgy kell elvégezni, mintha Isten nem is hallana. Ahogyan a Szent Ágostonnak tulajdonított mondás fogalmaz: „dolgozz úgy, mintha rajtad múlna, és imádkozz úgy, mintha minden Istenen múlna.” Ezt szívesen egészítjük ki a korábban említett, Isten és ember együttműködésére épülő teológiai nézettel (szinergia), és azzal a gondolattal, hogy a kegyelem a természetre épít.


Ami van


Az egyik lehetséges mód a szemlélődés gyakorlása.

A szemlélődés a létezők ítélkezés- és minősítgetés-mentes észlelése, érzékelése, és létezésük elfogadása. Úgy, amint azok vannak. De ennek része az is, hogy elfogadom magamban azt is, ha nem tudok elfogadni, ha nem tudok változni. Elfogadom az önmagamban lévő érzéseket, gondolatokat, úgy, ahogyan vannak. Nem akarom mindenáron megváltoztatni, kiigazítani, hogy mielőbb „jólfésült keresztény attitűdöt” alakítsak ki. Az elfogadás viszont nem helyeslést jelent, hanem a létező tiszteletét, tudomásul vételét. Teológiai vonatkozása ennek az, hogy minden, ami van, rajtam kívül és bennem egyaránt, az azért van, mert vagy akarta, vagy megengedte Isten, hogy legyen. Illetve alázatosságra vezet az, ha képesek vagyunk elismerni, hogy nem vagyunk tökéletesek (pl. elégedettek). (Az alázattal kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy számtalan törekvésünket tűntetjük fel önmagunk előtt is az alázatosság köntösében, pedig a mélyben, a valóságban ezek jó része önközpontú, és/vagy hatalmi törekvéseink rejtegetői. Erre példa lehet a túlzott bűntudat: látszólag alázatosságra vall, ha bánkódunk bűneink iránt, de a túlzott mérték mögötti egyik lehetséges ok az, hogy olyan sokra és nagyra tartjuk magunkat tudattalanul, hogy elképzelhetetlen és elfogadhatatlan számunkra a tökéletlenség = elbukás ténye.) Pszichológiailag pedig az érzéseink felszínre kerülése, illetve el nem fojtása történik meg, amely nagyon fontos a pszichés-mentális egészség, és az önismeret szempontjából is. A szemlélődés gyakorlásának tudatformáló hatása van. A szemlélődő imában – és ebben különbözik a pszichológiai értelemben vett relaxációtól vagy meditációtól – Isten elé állunk, úgy, amint vagyunk, félreteszünk az ima idejére minden vágyat, kérést, panaszt, de még dicsőítést és hálát is, és egyszerűen átadjuk magunkat Neki, hogy történjen ez idő alatt minden úgy, ahogyan Isten jónak látja. Adjon vagy ne adjon valamit, részesítsen vagy ne részesítsen valamiben, valamilyen élményben, felismerésben, stb. A lényeg a teljes ráhagyatkozás, és a jelen pillanat teljes megélése, és mindennek Istentől való elfogadása anélkül, hogy mi szabnánk meg, mit, hogyan és mikor adjon.

A szemlélődésnek ebben az állapotában, mivel lekerülnek a minősítő jelzők az észlelésünk tárgyiról, tapasztalható kellő gyakorlás után az, hogy a „kevés”, „kicsi”, „nem jó”, „rossz” is kezd eltűnni. Már csak az lesz, ami van, úgy, ahogy van, anélkül, hogy az jó vagy rossz, elég, vagy elégtelen volna. Tehát elkezdünk látni.


Hála


Másik mód a már korábbi írásban említett tudatos hálaadás. Kezdjünk el hálát adni, mindenért, amink már van! Mivel ez eleinte az érzéseink ellenére történő hálaadás, sokszor úgy érezhetjük: erőltetett, és nem őszinte. Valóban, „erőltetett”, vagy helyesebben: szándékolt. De az őszinteségének nem kizárólagos kritériuma az érzés. Ha a szándékunk valódi, akkor bármit is érzünk, őszinte lehet a hálaadás. Illetve ahogyan a szó is kifejezi: hálát adásról van szó, nem hálát érzésről. Adni viszont akaratlagos elhatározás kérdése. Érdemes azonban fokozatosan haladni ebben: eleinte azért adjunk hálát, amit az érzéseink is valamelyest követni tudnak, amivel kapcsolatban kevésbé érezzük mesterkéltnek a hálálkodást. Így fokozatosan el lehet jutni odáig, hogy előbb-utóbb már „apróságok” is hálára indítanak. Ha pedig sokat gyakoroljuk, megszokássá válik, aminek a következménye nemcsak az érzésvilág változása és az elégedettség elérése, hanem az is, hogy egyre könnyebben veszünk észre hálaadásra okot adó dolgokat, és ténylegesen is egyre több jó dolgot vonzunk az életünkbe.


Végül…


… de nem utolsó sorban, az elégedetlenkedésünk destruktív, mérgező hatásairól gondolkodván, fontos megemlíteni, hogy vannak olyan esetek, amikor az elégedetlenkedés jogos, amikor megalapozottan érezhetjük úgy bármi tekintetében, hogy nem elég, amikor van, amikor változtatni, javítani, többre, jobbra, stb. törekedni szükséges, és helyes késztetés. Erre (is) vonatkozik a bevezető gondolatokban a feltételek említése. De ilyen lehet az is, amikor a bűneink ellen küzdünk, amikor a helytelen késztetéseinket szeretnénk jobbra fordítani, de vigyázni kell a mértékkel. Érdemes megfontolni azt is, hogy amikor érzéseinket, mindennapjainkat az elégedetlenség határozza meg (különösen, ha önmagunk el nem fogadásáról van szó), az önmagunk megkeserítése mellett a Teremtővel szembeni elégedetlenkedést is jelenti. Hiszen ha olyan adottságokat, tulajdonságokat, de akár körülményeket, élethelyzeteket, stb., kérdőjelezünk meg, amelyek emberileg nem megváltoztathatók (pl. lelki vagy testi alkat), az egyúttal azt Isten
ránk vonatkozó tervében való kételkedés illetve annak kifogásolása is. Mintha nem tudott, vagy nem akart volna jobbat alkotni. Márpedig amit Isten teremtett, az mind jó, és az ember alkotása után úgy nyugtázza a 6. napot, hogy „nagyon jó”.
S hogy hogyan található meg a határvonal a jogos/helyes, valamint a jogtalan/helytelen elégedetlenkedés között, abban sokat segít az elmélyült imaélet, az Istennel való élő kapcsolat. Mindenesetre az ’elég’ vagy az ’el-ég’ a kérdés, és a tét az életminőségünk.


Jegyzet, irodalom:
„Az az ember egészséges, aki testiségének mind észlelhető vagy kimutatható, mind észlehetetlen és ki nem mutatható hiányosságait saját erejéből vagy mások segítségével úgy tudja egyensúlyba hozni és egyensúlyban tartani, hogy lehetővé válik számára egy, a személyes adottságainak és az életre vonatkozó személyes elképzeléseinek megfelelő létforma és életcéljainak, bár részleges, de olyan mértékű elérése, hogy tudja ki jelenteni: (ez) az én életem, az én betegségem, az én halálom“. (Fritz Hartmann pszichológus,orvos, filozófus, marburgi egyetemi tanár, idézi: Hézser, Pathologikus vallásformák, jegyzet)

Somogyi Csaba: A reménység napjai, https://www.parokia.hu/hirek/v/a-remenysegnapja/?fbclid=IwAR2yskOeIb6zZLtdIvEdbWIroCS7I8aNBxuIOMOxHiTa5e0BQhRgRs_ly8

Nyitóképünk forrása: https://megoldaskozpont.com/