Életválságok a keresztény hit tükrében

A különféle emberi életutak során megélt szenvedések, és a gyógyulás útjának megtalálása nagyban összekapcsolódik a hit kérdéseivel, illetve a pszichológiai tudással és gyakorlattal. Felmerül a kérdés mindenképpen vallás-egzisztenciai szempontból, hogy mi is az ember, és miért kell szenvednie. A hit oldaláról indítva a kérdést, azt mondhatjuk, hogy az ember válságának oka az Istentől való eltávolodás. Vagyis az Istentől való elfordulás, a kapcsolat megszakadása jelenti a veszteséget, ami megalapozza a lelki szenvedést. Ennek a közösségnek a felmondása a bűn, ilyenkor eltávolodunk nem csak Istentől, hanem a világtól, más emberektől, és legfőképpen önmagunktól.

Az emberi bűnbeesés tehát a kötöttségekből való szabadulás, amivel természetes módon együtt jár a félelem és a bűntudat megjelenése. Tehát az Istentől való távolság számos negatív érzéssel társul, például különféle aggodalmakkal, félelmekkel (csalódástól, kudarctól, becsapástól, betegségtől, haláltól), és a fokozott veszélyérzet növekedésével. Ennek nyomán- kompenzálva a kialakult helyzetet- olyanná szeretne válni az ember, mint az Isten, amely számos érzelmi és viselkedési formát szülhet. Ám a próbálkozás eleve kudarcra van ítélve, így csak megerősödik a szorongás és a bűntudat. Isten viszont nem mondta fel ezt a közösséget, így Ő továbbra is hű az emberekhez mindennek ellenére. Ez a hűség az alapja annak, hogy az ember kiutat találjon a szenvedéseiből.

Amennyiben így tekintünk a krízisre, mindenképpen megállapíthatjuk, hogy a megjelenő elakadás az életben olyan helyzet, amikor az Isten az emberrel van. Akkor sem távolodik el az emberektől, ha azok problémákkal, félelmekkel és fájdalommal szembesülnek a mindennapok során. Sokszor az alapozza meg a bűnt, hogy ezekben a helyzetekben úgy érezzük, hogy egyedül maradunk a nehézségünkkel, és nem akarjuk tudomásul venni ezt a tényt. Viszont a krízisben megjelenése és a bűn nem azonos egymással, ezáltal a fókuszpont a hit lesz, ami hozzájárul önmagunk elfogadásához.

A Krízis Lefolyása

A krízis lefolyásának időtartama 6-8 hét. A krízis lefolyása hasonlít a tárgyvesztés folyamatához. A veszteség sokkolhatja a klienst, aki átmenetileg tiltakozhat annak befogadásától. Ha azonban a sokk a tiltakozás fázisában marad, kevés esélyt ad önmagának a krízis megoldására. A folyamat kimenetele nagyban függ attól, milyen gyorsan reagál a kliens a veszteségre. Minél rövidebb a sokkfázis, annál nagyobb az esély a kilábalásra. Ha a veszteség tudatosul, a megoldás felé mozdul el a krízis és felszínre törhetnek a jól bevált problémamegoldó módszerek. Ha ezek csődöt mondanak, a feszültség fokozódik, ami mozgósítja a külső és belső erőforrásokat. Ez vagy elvezet a probléma megoldásához, vagy a végső fázisban súlyos dezorganizációt eredményez. A krízis válsághelyzet, a mentális egészség fordulópontja Janus-arcú jelenség. Veszélyes, de egyben esélyt is jelent egy magasabb szintű egyensúly kialakulására.

Kimenetele különböző lehet számos tényező összefüggésében. Ha megoldódik, azaz vagy produktív, kreatív eredményt hoz, mert új, fejlettebb egyensúlyi állapot áll be. Lehet, hogy a krízisbe jutott alkalmazkodik a megváltozott viszonyokhoz, azaz kompromisszumot köt. A hosszan meg nem oldódott krízis személyiségkárosodást okoz, pszichotikus reakciót, lelki betegséget, szorongást, alkohol-, vagy drogabúzust stb. alakíthat ki.

A destruktív kríziskimenetel egyik formája a szuicidum. Szinte minden öngyilkosságra készülő jelzést ad szándékáról. Az élethez kötő és az élettől eltávolító pszichés erők küzdelmének eredménye hozza létre a cry for help, a segélykérés állapotát, amikor a személy környezete felé jelzést ad, még egy kísérletet tesz az életben maradásra. Ez lehet írásos közlés, öngyilkossági fenyegetőzés, szimbolikus utalás a halálra stb. Az öngyilkosságot megelőző tüneteknek három lényeges jegye van: fokozódó beszűkülés, agressziógátlás és a halálfantáziák.

A krízis kiváltója lehet még például gazdasági csőd, gyógyíthatatlan betegség, s ilyenkor nincs személy, aki az indulatok tárgya lehetne. A valóság elviselhetetlensége miatt az illető a fantáziájába menekül, ahol képi módon jelenik meg a probléma és annak kedvező kimenetele. A befelé fordult agresszív indulatok is kifejezést kapnak, képzeletben az egyén megbünteti az őt bántó személyt, személyeket. Elképzeli saját halálát, látja magát a ravatalokon, körülötte síró hozzátartozóit.

A krízis önmagában nem betegség. Krízisbe bárki kerülhet. Ilyenkor megjelennek a lelki egyensúlyvesztés jelei, de az érzelmi és viselkedési zavarok nem patologikusak. A krízisállapot, noha jellegzetesen önkorlátozó, és csupán néhány hétig tart, egy olyan átmeneti időszakot jelent, amely a megnöveli a pszichés sérülékenység veszélyét. Fontos ugyanakkor, hogy ez az állapot lehetőséget kínál a személyiség fejlődésére is. A krízis kimenetele nagymértékben függ attól, hogy a kliens kap-e szakszerű segítséget. A megbomlott pszichés egyensúlyt viszonylag csekély és rövid ideig ható erő is mentális egészség vagy a mentális betegség irányába billentheti.

A továbbiakban bemutatom részletesebben azokat a jellemzőket, amelyeket a krízisben lévő ember átél. Ezek mindegyike más pszichés problémák esetén is jelentkezhetnek, ám ezek együttes előfordulása a krízis állapotának egyik fő mutatója.

Figyelem beszűkülése a problémára

A krízis kezdetekor tipikusan jelen van a figyelmi folyamatok megváltozása. Ilyenkor az egyén kizárólag a kialakult problémát látja maga előtt, amely ezáltal felnagyítódik a szemében. Úgy észleli, hogy nincsen más dolog az életében, illetve eluralja őt a kialakult helyzet, emiatt jelentkezik a többi tünet.

Észlelés, érzelmi megélés beszűkülése

Ahogyan a figyelem koncentrálódik, úgy az érkező ingerek észlelése is torzul. Vagyis minden új eseményt a probléma kontextusában érzékel, emiatt egyre inkább meghatározza az érzelmeket is. Az egyes helyzetekben releváns módon megélhető pozitív érzelmek eltörpülnek a negatív érzelmek mellett, amely a krízis elmélyülésének egyik első lépése.

Érzelmi reakcióik kontrollálási képességének csökkenése

A krízisben lévő személy úgy éli meg, hogy csak kis mértékben képes kézben tartani az érzelmeit. Emiatt enyhébb intenzitású negatív érzelmek egyre inkább eluralkodnak a lelkiállapotán, például az addigi bizonytalanság kétségbeeséssé, az idegesség szorongássá alakul. Emellett jellemző lehet, hogy a lehangoltság mellett olykor rendkívüli impulzivitás jellemzi az egyént, azaz a feltörő érzelmeit bizonyos pillanatokban egyáltalán nem tudja kontrollálni.

Mindennapi produktivitása alacsony hatásfokú

Megfigyelhető egy idő után, hogy már nem csak az észlelés és az érzelmek területén jelentkezik a krízis hatása, hanem a viselkedés terén is. Azt tapasztalhatja vagy saját magán, vagy a környezete visszajelzéseiből, hogy a tevékenységei terén a korábbi időszakhoz képest egyre kevésbé hatékony: könnyen elfárad, érdektelenné válik, nincsenek céljai. Ez különösen jellemző lehet a burn out szindróma esetén, ahol a munkavégzés kapcsán jelentkeznek az említett tünetek. Tartós rögzülése esetén ez a hivatásban való helytállást veszélyezteti.

Múlt- jelen- jövő kapcsolatának torzulása

Jellemző lehet a krízis időszakára, hogy az embernek nincs jövőképe. Ez emiatt alakul ki, mert valamilyen szinten megszakad az idő folytonosságának érzése, ezáltal lecsökken mind a múlttal, mind a jövővel való kapcsolata. Egyfajta vákuumban érzi magát a személy, ahol a múltból nem tud felidézni olyan tapasztalatokat, amelyek megnyugtatják, hogy az adott helyzetnél volt már jobb időszak is. Ez a figyelem beszűkülésének következménye, így érthető, hogy a jelen sem nyújt elé kapaszkodót a személynek, hiszen aktuálisan csak a problémát látja maga előtt.

Önmagát torz tükörben látja

A realitáskontroll sérülése miatt jellemző a krízis időszakában, hogy a személy énképe negatívabbá válik a korábbi állapothoz képest. Úgy észleli, hogy nem elég értékes ember, nincsenek olyan képességei, amelyekkel a problémáját képes lenne megoldani, akár teljes csődnek is érezheti magát.

Önértékelés és önbizalom hiánya

A sérült önészlelés fennmaradása nyomán kialakulhat az alacsony önértékelés, és ezzel párhuzamosan az önbizalom csökkenése. Ilyenkor már a társas környezet számára is láthatóvá válik a probléma, hiszen a krízisben lévő személy hajlamossá válhat a visszahúzódásra, az elkerülő magtartásra, és önmaga leértékelésére.

Makkai László atya

nyitóképünk forrása: https://pxhere.com